Hírek, események

Album jelent meg Ybl Miklós épületeiről

2014.11.06 15:34

Album jelent meg Ybl Miklós épületeiről

Az építész bicentenáriumára elkészült Ybl összes című album 113 építményt mutat be. Tímár Sára fotói mellett a szerzők, Halász Csilla, Őrfi József és Viczián Zsófia sajtótörténeti, építészeti és társadalomtörténeti kutatásokat is folytattak. A könyv szerzői munkájuk során 52 települést jártak végig, hogy felkutassák az összes Ybl Miklós tervezte épületet.

Az építész bicentenáriumára elkészült Ybl összes című album 113 építményt mutat be. A könyv szerzői az egy évet felölelő munka során 52 települést jártak végig, hogy felkutassák az összes Ybl Miklós tervezte épületet. Őrfi József építész ismertette, hogy először csak útikalauznak szánták az albumot, majd később rádöbbentek: a téma sokkal nagyobb kutatást igényel. A válogatás közben néhány épület kapcsán felmerült a kérdés, hogy valóban Ybl építette-e. Egy párról végül be is bizonyosodott, hogy nem, de emellett új Ybl-épületeket is felfedeztek. A meghatározáshoz komoly kutatómunkára volt szükség, amelyben a régi tanulmányokat és a legfrissebb adatokat is felhasználták.

Halász Csilla szerkesztő elárulta, hogy az album ötlete tavaly októberben fogalmazódott meg. A tervek szerint csak 80 épületről készült volna fotó, de a kutatások felhívták a figyelmét arra, hogy a témában sokkal több lehetőség van, mint gondolták. Halász Csilla azt is elmondta, hogy bár mindenki számára igyekeztek közérthetően fogalmazni, a könyv szakmai szempontból is jelentősnek és hiánypótlónak minősül. Az album további érdemei közé tartozik, hogy olyan helyeket mutat meg olvasóinak, ahova egyébként nem lenne lehetőségük eljutni.

Viczián Zsófia művelődéstörténész fejezetnyitó tanulmányai Ybl Miklós személyiségén keresztül egyféle korrajzot mutatnak a változó világról. A kötet a társadalom átalakulásáról, Pest fejlődéséről, az arisztokrácia világáról és a vidéki kastélyokról is képet ad. A társadalomtörténi elemzések Halász Csilla társadalomtörténeti elemzéseivel egészülnek ki.

A látványos és művészi ihletettségű fotográfiákon Tímár Sára fotós rögzítette a kivételes építészeti örökséget. Az album a romos és a veszélyeztetett állapotban lévő épületeket is megörökítette. Őrfi József elmondta, hogy újabb Ybl-épületek felújítása is tervben van.

simplepay_hu_v2