Rólunk írták

Ybl összes, 52 település - 113 épület (port.hu)

2014.11.03 13:41
port.hu

A Látóhatár Kiadó Ybl összes, 52 település - 113 épület címmel most megjelent kötetének bemutatóját 2014. november 6-án, 11 órakor tartják Budapesten, a Várkert bazárban (I. kerület, Ybl Miklós tér 6.). A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

alász Csilla, a kötet ötletgazdája és szerkesztője, Őrfi József építész, Viczián Zsófia művelődéstörténész, Timár Sára fotográfus számol be arról a közel egy évig tartó kalandos országjáró túráról, amelynek során felmérték és dokumentálták Ybl ma is meglévő összes épületének állapotát. Ma az országban Őrfi József az egyetlen építész, aki minden Ybl-épületet személyesen keresett fel és Timár Sára az egyetlen fotográfus, aki minden Ybl-épületről helyszíni felvételt készített. A szerzők a határon túli területeken is felkutatták az Ybl-műveket, s a XIX. század egyik legnagyobb építészéről szóló kötetbe a legfrissebb tudományos kutatómunkák eredményeit is beépítették. A könyvbemutatón szó lesz azokról az épületekről is, amelyeket évtizedeken át a mesternek tulajdonítottak, de azokról később kiderült, nem Ybl alkotásai. A tudományos alapossággal készült, 300 színes fotót tartalmazó, térképekkel, képjegyzékekkel is kiegészített képes albumot Hidvégi Violetta, az Ybl-hagyaték gondozója is értékeli.

A könyv a helyszínen 50 százalékos áron megvásárolható.

https://port.hu/ybl_osszes,_52_telepules_-_113_epulet/pls/w/event.event_page?i_event_id=2588375&i_event_area_id=43&i_city_id=-1&i_topic_id=58&i_county_id=-1

simplepay_hu_v2