Rólunk írták

Ybl összes könyvbemutató (budavar.hu)

2014.11.11 13:34
budavar.hu

Stílusosan a felújított Várkert Bazárban tartották november 6-án az Ybl összes, 52 település – 113 épület című album bemutatóját, amely november elején jelent meg a Látóhatár Kiadó gondozásában.

Hiánypótló kötetet állított össze Halász Csilla, Őrfy József és Viczián Zsófia az Ybl bicentenáriumra. Felkeresték és dokumentáltak valamennyi Ybl Miklós által tervezett épületet. Halász Csilla, a Látóhatár Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet szerkesztője felidézte, hogy kezdetben csak 80 épületet terveztek bemutatni a bicentenáriumi emlékkötetben, de ahogy elmélyedtek az életmű kutatásában, 113-ra duzzadt az építmények száma, 52 településről. Mint mondta, nemcsak azoknak az embereknek szánták ezt a kiadványt, akik érdeklődnek Ybl munkássága és a magyar kultúra iránt, hanem azoknak is, akik szeretnék egy kicsit jobban, más szemszögből megismerni a XIX. század második felének magyar történelmét.

A bemutatón Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere úgy fogalmazott: Bár mindig tudtuk, hogy Ybl milyen remekműveket alkotott, és legismertebb alkotásainak az általános műveltség részét kell képezniük, mégis nagyon sok olyan érték, rejtett kincs van munkásságában, amelyet nem csak a szakmabelieknek, a közönségnek is érdemes újra felfedezni.

A több mint 300 oldalas kötetben az olvasó megismerheti az 1800-as évek világát, majd külön fejezetekben Timár Sára fotóin keresztül a polgári Magyarország épületeit, Ybl palotáit, bérházait, kastélyait, szakrális alkotásait, az építész által tervezett mauzóleumokat, síremlékeket, fürdőket, tánctermeket, vendéglőket és bérpalotákat. A fejezetek sorát az életmű vitatott építményei zárják.

A könyvet a bemutatott épületek képjegyzéke, a szerzők útinaplója, valamint az építészeti szakkifejezéseket tartalmazó kislexikon teszi teljessé.

https://www2.budavar.hu/index.php?node=news&id=1261

simplepay_hu_v2