Péntek Orsolya a magyar fényképezés 1840 és 1989 közötti történetét feldolgozó könyvében nem elfeledett életműveket tár fel, hanem ismert művészek munkásságát mutatja be részletesebben.
Magyar fotográfusnők és alig ismert alkotók egy kötetben
Ajánlom Péntek Orsolya a magyar fényképezés 1840 és 1989 közötti történetét feldolgozó könyvében nem elfeledett életműveket tár fel, hanem ismert művészek munkásságát mutatja be részletesebben.
Péntek Orsolya képzőművész, író kötete a fényképezés kezdeteitől a rendszerváltásig vezet végig, bemutatva a magyar fényképészek életét és életművét. A szerző a Látóhatár kiadó felkérése készítette el a kötetet, amelyet hiánypótlónak nevezett. "Sok könyvet kiadtak már a szakintézmények, viszont ezek mind egy-egy életművet vagy egy-egy konkrét fotótörténeti szakaszt dolgoznak fel, ilyen összefoglaló típusú mű eddig még nem született."
Nem fedezett fel új hagyatékokat vagy új fényképeket, hanem a magyar vonatkozású eredményeket foglalta össze.
"Egy történeti ívet próbáltam megkonstruálni az ismert adatokból, a kultúrtörténeti kontextusokat is figyelembe véve a magyar fotográfiának egy összegző történeti művét akartam létrehozni."
Újdonság a kötetben a női fotográfusok életművének a beemelése, amely a nagyközönség előtt szinte ismeretlen téma.
Emellett annak a Kinszki Imrének az életműve is bekerült a kötetbe, aki eddig a fotótörténetet feldolgozó írásokban a fotózás határmezsgyéjén mozgott" - magyarázta.
A hiánypótló, több mint 344 oldalas könyv 301 fotót tartalmaz, képjegyzék és névjegyzék is segíti az eligazodást, a gazdag képanyag révén pedig akár lapozgatható képes albumként is megállja a helyét.
A szerző az első fejezetekben a korabeli portréfotósoktól és Szathmári Pap Károlytól, a román királyok szolgálatában alkotó magyar fényképésztől, Klösz Györgytől, az egyesülő magyar főváros egyik első fényképészétől, valamint az erdélyi Veress Ferenctől és a századforduló budapesti társadalmát megörökítő Mai Manótól Székely Aladáron, a nyugatosok fényképészén és
Balogh Rudolfon, a magyaros fényképezés atyjának életművén keresztül jut el az olvasó az emigrációban világhírűvé váló magyar fényképészekig, Kertészig, Capáig, Brassaiig és Munkácsiig.
A Magyarországon maradt fotósok közül külön fejezet szól Pécsi Józsefről, a magyar reklámfotózás atyjáról és Angelóról is.
A szerző külön fejezetet szentel a Bauhausban működő Moholy-Nagy Lászlónak és Kepes Györgynek is, és kiemelt figyelmet fordít a fotográfus nők által létrehozott hagyatékra: Máté Olga, a szociofotós Kálmán Kata és az emigrációban külföldi elismertséget szerző olyan alkotók, mint Besnyő Éva, Ergy Landau vagy Ylla is bekerültek a kötetbe.
A könyv az 1989-es évvel zárul, az utolsó feldolgozott időszak a neoavantgárd korszaka, amelyben több, még ma is aktív magyar fotóművész kezdte a pályát.
Ebben a kötetben nemcsak a magyar fotográfia története, de a magyar kultúrtörténet százötven éve is kibontakozik, hiszen a fényképészek élete és életműve számtalan ponton érintkezik az egyéb művészeti ágakat képviselő alkotókéval.
